Az első adóellenőrzés

Green Professional Kft. - Adóellenőrzés

Túlestünk az első

adóellenőrzésünkön, mint egyszeri ember a kubikostalicskán…
Minden könyvelő cég életében eljő a pillanat, amikor kicsit közvetlenebb kapcsolatba kerül hőn szeretett adóhatóságunkkal egy ellenőrzés ürügyén. Ez a pillanat nálunk most érkezett el, az egyik ügyfelünket kiutalás előtti ellenőrzésre invitálta a nevezett hivatal. Puff neki, gondoltam, amikor érkezett a hívás az ellenőrtől, hogy beszéljük meg a randi részleteit…

Ki fizet,

az ugye nem kérdés, hogy bár én voltam a meghívott, csak bízhattam benne, hogy a végén majd ők fognak. A megbeszélt időpontig én megjártam egy kisebb lelki kanosszát, este fél 11-kor még lecsekkoltam, hogy rendben van-e az a pár könyvelési tétel, és kihortam lábon egy infarktust, amikor találtam egy kisebb hibát. Kicsit megnyugodtam, amikor észleltem, hogy a hiba nem került a bevallásba, mert saját magam ellenőrzése során kijavításra került. Tudva, hogy nagy gond nem lehet, lelkemben rőzsedalokkal indultam a célállomásra, ahol is a hatóság képviselői meglepő segítőkészséget tanúsítottak. És bár az eredmény még nem foglaltatott határozatba, úgy gondoljuk, nagyon mást nem tehetnek, mint a visszakért adót visszaadják…

Tanulság: ha megteszünk mindent az ügyfelek érdekében, nyugodtak lehetünk, illetve, ha az ügyfelek bíznak bennünk, mi is bízzunk magunkban…

A Green Professional csapata